RÓLUNK



A 90-es évek száhúzásról szóló filmjei és egy magyar, Alaszkai Malamutokkal sportoló férfivel készített interjú láttán teljesen elbűvölt ez a csodálatos fajta.
Elkezdtünk kiállításokra járni, hogy közelebbről is megismerkedjünk az Alaszkai Malamuttal.
Már ekkor arra törekedtem, hogy olyan kölyköt vásároljak, akinek a szülei mentesek a csípőizületi diszpláziától
, mivel már az akkori állományban ez a betegség előfordult.
1995-ben megvettük első Malamutunkat, aki csodálatos természettel rendelkezett. Sajnos, túl hamar elveszítettük őt
, de tenyésztőjének köszönhetően, megvettük alomtestvérét, Murphy-t, aki azóta is velünk él.
Valójában Murphyn keresztül ismertük meg ezt a fajtát minden szépségével és sajátosságával együtt.
Néhány kiállításra is elvittük. Azonban az igazi áttörés a kiállítási sikerekben Windyvel (HCH, HGCH, HJCH BOG, BIS 3, BABY BIS ICY WILD IS THE WIND) kezdődött.
Kiállítási sikerei mellett, Windynek számos champion és junior champion utódja született,
és még mindig sokat segít nekünk a nem tőle született kölykök felnevelésében is.
Számomra Windy az a temperamentumú kutya, akit keresek az Alaszkai Malamutban. Akaratunk ellenére, végül is nem ő lett kennelünk alapító szukája, mert nem sikerült tőle megtartanunk szuka kölyköt.
Azonban talán a sors akarta így, hogy a régóta áhított
Amerikai import kutyám egy nagyon csinos Malamut lány, HJCH WILD WIND HANAMI 'Prisca' legyen.
Prisca az egyik amerikai topkennelből érkezett hozzánk, a több mint 30 éves WILD WIND kennelből.
Prisca első alma 2007 nyarán született USA import CH Atanik's Kuskokwim Incognito-tól.
Ezek a kölykök csodálatosak és kitűnő temperamentummal rendelkeznek, és remélhetőleg ők lesznek a Winanga Kennel jövője.
A célunk az, hogy megőrizzük ezt a csodálatos fajtát és egészséges, gyönyörű, jó temperamentumú kutyákat tenyésszünk.
Arra törekszünk, hogy csak akkor szülessenek kölykeink, amikor lehetőségünk van egy-egy kitűnő párosításra és amikor biztosak vagyunk benne, hogy jó tulajdonosokat találunk a kölyköknek.
A Winanga kennel családi ügy, mindenki kiveszi a részét a munkából, és megvan a saját feladata.
Ma már Winanga kutyák élnek a világ különböző részein beleértve Ausztriát, Norvégiát és Amerikát.
Rólunk * Kutyáink *Championjaink * Kölykök * Hírek* Standard* Szánhúzás * Vicces képek * Kapcsolat * Linkek